Egy meleg nyári délután, amikor az összes pocok, egér, héja, és minden állat aludt, vagy kedvenc magját ette, valami megzavarta az álmos csendet. A réten élt egy hörcsög, neve Samu, aki most felébredt, és kimászott az üregéből. Elindult a mákvirágok fel, s megnézte mennyi termés van azon, majd berakta a pofájába, és visszament az üregbe, ahol megette a mákot.
A patakban lévő béka egy kövön üldögélt, és elmélkedett a hosszú élet titkán. Az ő neve Bendegúz volt, és sokat gondolkodott, ami nem lett volna baj, de olyan dolgokra gondolt, ami senkit nem érdekelt. Például múlt héten elment az úton valami nagy, zöld, hangos dolog, de úgy ment, hogy nem is volt lába. Ennek az esetleges működése csak Samut, a hörcsögöt érdekelte… De ezen a délutánon Bendegúz nem tudott a hosszú életre gondolni. Minduntalan hallgatózott, és rossz hangulata volt, valahányszor felnézett a fák lombja felé. Nem tudta miért, valahogy reggel óta várt valamit, ami nem tudta jó, vagy rossz.
A rét fölött körözött a héja. Őt is nyomasztotta a szokásos csend. Külső szemlélőnek ugyanolyan volt ez a nap, mint az ezelőtti, vagy akármelyik. De ezek az állatok éreztek valamit. Hunor, a héja is idegesen repült. Ha leszállt, azért volt feszült, ha repült, azért.
Szarvas Szilveszter is rohant az úton, meg-megállva. Pedig ő idős volt, sokat látott már, de ez most más volt. Érdekes és izgalmas, de ijesztő is.
Öt óra körül zsivaj hallatszott az út felől.
Először a vízben lubickoló Bendegúz vette észre. Gyorsan kiúszott a partra, belekapaszkodott egy nagyobb, a vízbe lógó gyökérbe, és úgy nézett ki az útra. Sok barna, kék és piros bakancsot látott. Talán hatot, vagy hetet. Meg egy nagyobbat. Feljebb nézett, végig a lábak tulajdonosain. Volt, amelyiknek zöld volt az egész lába, volt, amelyiknek barna, de a testük többi része hasonlított. Világosbarna volt, egy-egy zöld csíkkal. Volt olyan állat is, aminek volt pár színes folt is a bundáján. Abban is megegyeztek, hogy barna vagy szőke sörény volt a fejükön. Nagy púpokkal a hátukon jöttek és érdekes, folyamatos hangot adtak ki….
Béka Bendegúznak ennyi elég is volt a furcsa állatokból, úgyhogy visszament a vízbe, a túlparton kimászott, és pár fa és bokor között átugrált a rétre. Azonnal Samuhoz, a hörcsöghöz ment, és elmondta, mit látott. Az továbbmesélte a szarvasnak, aki mindenkinek elmondta, hogy furcsa állatok érkeztek. Mindannyian elbújtak a fák rejtekében, és várták, hogy az állatok odaérjenek a közelükbe. Nem is kellett sokáig várniuk. Azok megjelentek a rétnek a másik felében. Kerestek egy kis helyet a fák árnyékában, majd elkezdtek tanakodni valamin. Pár lény elment fáért, volt amelyik kipakolt egy zsákot, és ételt vett elő belőle, kettő pedig felállított valami nagy, levelekből összevarrt valamit (sátor volt, csak ezt az állatok nem tudták).
Mikor már lemenőben volt a nap, az állatok előmerészkedtek.
Samu látta, hogy a furcsa lények valami világító dolgot csináltak, ahol mindenféle magokat is pirítottak. Samu és Bendegúz úgy döntöttek, hogy jobb lenne megnézni közelebbről őket, hogy mennyire veszélyesek. A többiek nem voltak ennyire merészek, de ők is kíváncsiak voltak. Így aztán a két állat elindult a tűz felé. Halkan mentek. Amikor közelebb értek, hallották, hogy valamilyen általuk ismeretlen nyelven beszéltek, és egy kondérban pirították a szotyit és a tökmagot, ami roppant mód vonzotta a hörcsögöt. Samu közelebb ment, és ezzel bekerült a tűz fénykörébe. A lények észrevették! Már nem volt ideje elbújni, elmenekülni. Elkapták a nyakánál, és a magasba emelték, majd egy lény a kezébe rakta. Samu először azt hitte, hogy megpirítják őt is, de végül olyan történt, amire egyáltalán nem számított. Elkezdték simogatni. Annyira meglepődött, hogy még mozgolódni és harapni is elfelejtett. Végül neki is adtak pár magot, amit ő elrakott a pofazacskójába, és elengedték őt.
Samu rohant, ahogy tudott. Mikor visszaértek a többiekhez Bendegúzzal, beszámoltak mindenről, ami a tűznél történt. A többiek feszülten hallgatták őket. Egész napos félelmük is elszállt, amikor Samu elmondta, hogyan engedték el. Ezután elmesélte a többieknek, hogy ezek a lények a pofazacskójukat kívül hordják, és le tudják venni. Ezekből vesznek elő mindent. Mivel az állatok az egyetlen zsák-szerű dolgot ismertek – a rágcsálók pofazacskóját – nem tudták, mi is az a hátizsák.
Így, hogy Samut nem bántották, már nem féltek a furcsa lényektől. Előbújtak a fák mögül, és átmentek egy másik rétre, ami nem volt túl messze.Kellemes nyári este volt. Az eget felhők takarták, és denevérek cikáztak felettük.
A cserkészek – mert, hogy azok voltak a furcsa lények, amint azt Bendegúz és Samu is kiokoskodták – pedig lassan abbahagyták az evést, és lefeküdtek aludni. A tábortűz lassan kialudt.
Másnap hajnalban, amikor még hűvös volt, és a cserkészek még korántsem ébredtek fel, Samu és Bendegúz, mint minden reggel, (ha tehetik, napközben többször is) felmásztak a magaslesre, ami a közelben volt, és évek óta senki ember fia nem járt ott. Épp azt vitatták, milyen idő lesz, mit érez Bendegúz. Nézték a tájat.
Egyszer csak megláttak egy, a patakból kimászó szürke foltot. Az feléjük tartott. Samu azonnal felismerte, mik azok: vízi patkányok. Ez a mohó népség néha eljött ide a mezőre, és akkor minden ehetőt lerágott. Most is eltűntek valamerre. Samu remélte, hogy elkerülik őket. Estére úgyis kiderül.
Szólt Bendegúznak, hogy jobb, ha lemennek, és megmondják a többieknek a dolgot. Így is tettek.
Samu bepakolt a magraktárjába, meg a pofazacskójába, aztán a maradék idejét sötétedésig azzal töltötte, hogy figyelte a furcsa lényeket. Azok elég mókásak voltak. Amikor meglátta őket, először az tűnt fel, hogy más színű a bundájuk. „Az nem lehet, hogy ilyen hamar ledobják a bundájuk, és másikat növesszenek. A nyúl is meg szokta változtatni a bundája színét télre, de az több hét, ezek meg…”- így gondolkodott magában Samu, de közben a lények kihoztak az erdőből botokat, amiket utána összekötöztek, és utána ráültek nagy boldogan. Aztán hoztak egy hosszú ágat, olyat aminek a végén van egy „V”-re hasonlító elágazás. Ástak neki egy lukat, és beleállították. Úgy nézett ki mintha a fél ág el is tűnt volna a földben, de csak nevettek rajta. Utána átdobtak egy kötelet a „V”-n. A kötél egyik végére egy Cseresznyés zászlót erősítettek, amit most felhúztak az ág tetejére. Utána csináltak valami olyan építményt, aminek a formájához hasonlót a keresztespókon.
Már besötétedett, amikor Samu felébredt. Észre sem vette, hogy elaludt. Felnézett. A jövevények még mindig ott voltak. Kettő egy kisebb farakás aljában gubbasztott, és egy kis botocskát dörzsöltek egy dobozhoz. Mellettük állt egy harmadik, aki egy nagyobb botot fogott a kezében. Samu nagyon meglepődött, amikor a bot egyik végéből fény tört elő, és megvilágította a két guggolót. Aztán egyszer csak fellobbant a kis botocska, amit a dobozhoz dörzsöltek, és nem sokára megjelent ugyanaz a fényes dolog, ami tegnap este is, és amit ezek az állatok, vagy mik tűznek hívnak. Ezután gyakorlatilag ugyan azt tették, mint tegnap este. Főztek, ettek, beszélgettek. Samu látta, hogy ez nem valami érdekes, és már el akart menni, haza, amikor Bendegúz odaugrált hozzá. A béka megkérdezte, hogy mit néz, és Samu elmondott minden érdekes dolgot, amit délután látott.
-Nagyon érdekesen viselkednek. Én ilyen állatokat még nem is láttam. Hasonlókat látott Szilveszter is még régen, de azok nem is itt élnek. – fejezte be Samu.
-Szerintem nem is állatok. Ha azok lennének, vagy ezen a környéken őshonosak, akkor megértenénk, mit beszélnek.- állapította meg Bendegúz.
Míg megbeszélték a hörcsög megfigyeléseit, a cserkészek befejezték az evést, és elpakoltak. Utána egy nagy körbe álltak a tűz körül, kivéve egyet, aki a kör közepén állt. Akkor egyszer elkezdett ugrálni, és körbe-körbe ment. Közben énekeltek valamit, és ahogy a dallam végére értek, akinél megállt a középső ember, az is elkezdett körbe ugrálni. A végére már mindenki ugrált. Bendegúznak nagyon tetszett ez a játék, viszont utána elkezdtek valami mást játszani. Itt nem énekeltek, csak mondták a szöveget, de ez a nyelv már közelebb lehetett ahhoz amit az erdei állatok beszéltek, mert Samunak sikerült megjegyezni valamit belőle. A címe – ha egyáltalán az ilyeneknek van címe – Vattancsú. De Samut és Bendegúzt nem az érdekelte, mi a szövege, vagy a címe. Minden idegszálukkal a tábortűz körül zajló eseményekre koncentráltak. Az énekhez ugyanis volt egy „tánc” vagy inkább mozgás sor. Ez abból állt, hogy megemelték a karjukat, előre mentek, rúgtak egyet a kör közepe, azaz a tűz felé, aztán hátra mentek. Ez egyre gyorsult, és a nagy kapkodásban az egyik cserkész elrúgta a cipőjét, ami átrepült a tűzön, és az egy mélyebb pocsolyában landolt. Szerencsére sikerült időben kihalászni, így nem lett olyan vizes, és a tűznél simán megszárad, de mindenki nevetett egy jót rajta. Utána énekeltek, aztán készülődtek a lefekvéshez.
A játék vége felé már ott volt Szarvas Szilveszter is. Nézte a cserkészek játékait. Vele együtt figyeltek a denevérek, a róka és a szúnyogok is…
Az állatok akkor hirtelen meglátták, hogy az erdőből pont velük szemben kijönnek a patkányok, és arrafelé osonnak, amerre a lények tartják az ételüket. Mivel Szilveszteréknek más ötletük nem volt, elkezdtek zajongani. Szilveszter elkezdte rázni a fát, ami mellette volt, Bendegúz brekegett, Samu pedig az avart kaparta. A szúnyogok is erős zümmögésbe kezdtek.
A cserkészek felfigyeltek a zajra, hátrafordultak, és meglátták a patkányokat. Felálltak a tűztől, majd nagyokat kiáltva, tapsolva elűzték a patkányokat, pedig töménytelen sokan voltak. Utána megnézték, hogy milyen kárt tettek a patkányok az étellel. Csodával határos módon minden megúszta, a ketchupot meg a teafiltereket kivéve.
A cseresznyés cserkészek pár nap múlva elmentek, de más hasonló „állatok” mindig visszatértek erre a területre, annyira jól érezték itt magukat.
Az állatoknak is megtetszett ez az egész cserkészes dolog, úgyhogy úgy döntöttek, ők is alakítanak egy csapatot. A csapatparancsnok Samu lett. Bendegúz és Szilveszter tisztek. A többieket is beosztották. A tapasztaltabb állatok lettek az őrsvezetők, a fiatalok a kiscserkészek.
Persze volt egy kis fennakadás, amire azóta sem tudják a választ: a farkas kölykei farkaskölykök vagy kiscserkészek?
A mese I. helyezést ért el Cserkész kategóriában a „Benned a létra 2021” versenyen. A pályázati kiírás szerint a következő szavaknak kellett szerepelnie a történetben: magasles, ketchup, teafilter