Alkonyult, az ég alja vöröslött, egy gyenge légáramtól zörgött a nád. A tó vizét felborzolta a
meleg nyári szél és kisebb hullámokat hajtott a partra. A part menti nádasban madarak ültek
a fészkeiken. Egyesek társalogtak, traccspartiztak, mások csendben szunyókáltak, költöttek.
De hirtelen jött egy nagyobb szélroham. Néhány vizimadár meghallott valamit és ijedten
felrepült. A nádszálak nagyobb erővel ütköztek egymáshoz.
Dühös morgás hallatszott a nád közül. Két farkas összetalálkozott. Mindketten ugyanazt a
területet akarták a nádasból magukénak. Csapzott volt a bundájuk, szőrük hullott, füleik
tépettek, tele régi harcokból maradt hegekkel. Tekintetük gonosz, fogaik hegyesek, karmuk
éles.
– Csak nem te vagy a tolvaj Toportyán Tóbiás?!? Aki magát nemesnek mondja….
– Ó, pont te mondod, Nándi Farkas, aki mindig ellopja a szorgos népek által elejtett
kacsákat? Te semmirekellő! A múltkor is elejtettem egy récét és elloptad!
– Megsértettél, ezért megfizetsz! Kihívlak egy farkaspárbajra!
Elkezdtek vonyítani. Egyszer az egyik, aztán a másik. Egyikük hangja sem volt
félelmetesebb és nagyobb, mint a másiké. Vicsorogtak, pofozkodtak, de még így sem tudták
eldönteni, melyikük a nemesebb és melyikük érdemli a területet.
Ahogy így csapkodtak, vicsorogtak, észre sem vették, hogy a sás rejtekében figyeli őket
Kékvérű Kacsa Clementina. Nemes családból származott, ahogy azt a nevéből ki lehetett
találni. Ő volt a tó legpletykásabb asszonya. Éppen költött.
A farkasok kifáradtak. Ezért aztán leültek egy kicsit, de még ekkor is vicsorogtak egymásra.
Clementina feszülten figyelt, hogy vajon most mi fog következni.
Talán pár perc múlva hallották, hogy valami nagy állat jön a nádban és megáll.
– Na Nándi, az lesz a nemesebb közülünk, aki ezt a nagy állatot le meri és le tudja
győzni!
Közelebb lopakodtak, füleltek. Nándi megszólalt:
– Háromra rugaszkodjunk el, és amelyikünk megöli, azé a dicsőség! Egy, kettő, három!
Elrugaszkodtak. De csak az utolsó pillanatban vették észre, hogy nem állat, hanem ember.
Marták, karmolták, de nem bírtak vele.
Már nem a nemesség, hanem a túlélés volt a cél, de nem tudtak összedolgozni, úgy utálták
egymást. Az ember mindkettőjüket elkapta a nyakuknál, mindkét kezére jutott egy-egy
farkasnyak, és fél kézzel úgy szorította a torkukat, hogy mindkét “nemesnek” kiguvvadt a
szeme, vonyítottak, szűköltek, kapálóztak és nemsokára elnémultak.
Toldi – mert ez volt a neve az embernek – legyőzte mind a kettőt, aztán velük hazament és
befektette őket a nemesi ágyba…
Toldi nem vette észre, de egy kacsa repült utána…
Clementina mindent meglesett, aztán visszarepült a tóhoz és elmondta mindenkinek Harcsa
Hubától a lápi nyenyecig. Sokan örültek neki, hogy a két toportyán halott és évszázadokon
át mesélték a történetet.
Szúnyog Szimonetta el is vitte a hírt nagyon messzire, egészen valami Jánosig. De mire
János megkapta a hírt, akkorra annyit változtattak rajta, hogy ő már azt hitte, egy farkaspár
a kölykeit védte… És mivel költő volt, így is írta le! Utána egy egész ország olvasta
Clementina, Szimonetta és sok más lény történetét.
Clementinánál már csak Arany János költött nagyobbat!
A mese III. helyezést ért el a Pagony Könyvkiadó Helló Hősöm! c. pályázatán 2021-ben. A pályázati kiírás szerint a történetnek egy ismert történetet kell átalakítania, megváltoztatnia a hős sorsát vagy más szemszögből bemutatnia a hőst.